Skip to main content

Durica Katarina – JaMese: Zenés Pelekaland

2026. október 18. 10:00

Helyszín: Off Theater Wien, Kirchengasse 41.

Durica Katarina Pelekaland című meseregénye zenés köntöst kapott Molnár Emese, JaMese által.

Egy háromgyerekes, Brüsszelben élő magyar család érkezik vakációzni a Duna melletti házukba, ahol hamarosan kiderül, hogy nincsenek egyedül, mert a szomszéd kertben folyó építkezés miatt a pelék is itt szeretnének új életet kezdeni. Innen veszi kezdetét a kaland, amiről ezúttal maga az író, Durica Katarina mesél majd, és amelyhez JaMese kreatív zenei játékokkal tarkított dalcsokorban tesz hozzá el nem mesélt történetszálakat.

A szerző felolvas, a zenei szekció pedig mindig zenével „veszi át” a szót. A matiné körülbelül 40–45 perces – minden részben külön zenei effekt és más-más hangszer bújik elő: kalimbán, steel drumon, kazoon, boomwhackers-en, csengettyűn is játsszanak majd a zenészek. Ezeket a hangszereket az előadás után meg is nézhetik, ki is próbálhatják a gyerekek.
A zenei betétekhez időnként zenei aktivitás is társul majd: éneklés, hangadás, megfigyelés és kérdezz-felelek játék is várja a zenét és mesét szerető közönséget.
A programot 4–10 éves gyerekeknek ajánljuk.

A zenés-mesés matinét követően a Bécsi Magyar Iskola tanárai játékos-kézműves foglalkozást tartanak a gyerekeknek a Pelekaland témájához kapcsolódóan.


A felvidéki születésű Durica Katarina író és újságíró. A női sorsokat, társadalmi kérdéseket érzékenyen ábrázoló regényei mellett 2024-ben egy gyerekeknek szóló meseregénnyel jelentkezett a Pelekaland a nyaralóban címmel, amely után nem sokkal megjelent a folytatás is: Pelekaland a nagyvárosban.

Molnár Emese zenekarával, a JaMesével három nagy lemez megjelenése után készített két családi albumot Szabó T. Annával közösen.
Zenés Adventi Kalendárium című albumuk 2019-ben felkerült a legtöbbet eladott lemezek listájára, és azóta is töretlen sikerrel és telt házas koncerteken játsszák a lemezanyagot.
2024-ben jelent meg az adventi lemez nyári párja a Dudorászó szünidő, amely Szabó T. Anna Dudorászó című legfrissebb gyerekverskötetének zenés kistestvére.
A lemezt 2025-ben Fonogram-díjra jelölték a legjobb hazai gyerekalbum kategóriában.

JEGYEK:
A programot 3 éven aluliaknak térítésmentesen kínáljuk.

2 fős családi jegy: 29 EUR
3 fős családi jegy: 39 EUR
4 fős családi jegy: 49 EUR
Az árak 20% áfát és kezelési költséget tartalmaznak.

Jegyek

The numbers below include tickets for this event already in your cart. Clicking "Get Tickets" will allow you to edit any existing attendee information as well as change ticket quantities.
Zenés Pelekaland 2 főre: Off Theater, 1070 Kirchengasse 41. 10:00 órától
29
30 elérhető
Zenés Pelekaland 3 főre: Off Theater, 1070 Kirchengasse 41. 10:00 órától
39
20 elérhető
Zenés Pelekaland 4 főre: Off Theater, 1070 Kirchengasse 41. 10:00 órától
49
15 elérhető